Február 4. 

Egy éve érkeztem Svájcba. Napokig tartó tervezés, órákig tartó pakolás és a bőröndök súlyának méregetése után indultam a reptérre. Fétlem, vajon a feladott csomagjaim tényleg súlyhatáron belül lesznek-e. Az egész utazástól nagyon izgatott voltam. Ferihegyről Amsterdamba, majd onnan Genfbe repültem. Így egy év után már (ismét, mint londoni éveimbe) rutinná vált a repülés, de akkor, hosszú idő után még rengeteg volt bennem az izgalom. Útközben derült ki, hogy nem kell Genftől Lutryig a vonattal bíbelődnöm, mert a munkaadóm mégsem tud kijönni a Lutryban lévő vasútállomásra elém, viszont egy barátnője felszedett a reptéren, és házhoz vitt. Utólag - látva, milyen helyen laktak - ez óriási segítség volt. Nem is tudom, mennyi frusztrációval értem volna oda, ha vonatoznom kellett volna (28 frank - lehet ettől el is ájultam volna), majd onnan két nagy és egy hátizsák-bőrönddel felcaplatni gyalog, kizárólag google térkép alapján a házhoz... Így, kocsival este kilencre értem oda, ha nincs ez a segítség, szerintem éjfél is lett volna... Emlékszem milyen picinek láttam akkor azt a szobát az otthoni 72 négyzetméteres lakásunk után. A bőrőndjeim betöltötték a szőnyegen lévő szabad teret... Ki se tudtam egyszerre nyitni őket a földön, csak egymás után... Az első hetekben kétnaponta sírtam, hogy a felgyülemlő feszültséget valahogy kiventilláljam magamból.

Nehezen indult, két hónapba is beletelt, mire megszoktam, hogy ismét valaki másnál van egy szobám, nem egy saját otthonom. Majd amint ezt kezdtem megszokni, jött az éles váltás, hogy másik helyet kell keressek, mert ők bizony visszaköltöznek Amerikába. Nagyjából két hónap alatt lett új munkahelyem, amivel nagyon jól jártam, hiszen nem csak a fizetés több, de a munka is kevesebb és az elhelyezésem is egy pazar, szerintem legalább 35-40 nm-es apartman, saját konyhával, fürdővel, külön bejárattal. 

Nekem ezek a beszokások rengeteg csoki zabálással és ennek következtében +6 kg begyűjtésével teltek.

Az új helyemről már egy hónap után hazalátogathattam, igaz, ez csak egy hét volt, de akkor nagyon jól esett, hiszen ismét be kellett szoknom egy új helyre. Az őszi időszak nagyon hosszúra sikeredett, mert az őszi szünetben elutaztam a családdal Japánba, két hétre. Első osztály, ötcsillagos szálló, rengeteg szabadidő. Hihetetlen élmény.

A tavalyi év során megismerkedtem egy magyar hölggyel, nevezzük Mónikának, aki szintén - részben az én segítségemmel - Svájcba jött dolgozni. Sokat beszélgetünk telefonon, hiszen hasonló cipőben járunk, néhányszor találkozni is tudunk.

A november-december rengeteg esővel érkezett, így sokat voltam itthon. Sokat gondolkodtam, hogy ha már minden jó, hogyan lehetne még jobbá tenni. Karácsonykor három hetet tölthettem otthon, ahonnan tervekkel tértem vissza. 

Elhatároztam és vettem egy elektronikus zongorát, és elkezdtem ismét zongorázni tanulni. Ez minden napra ad 2x30 perc fix elfoglaltságot, valamint heti 2x30 perc online zongoraórát, ahol Franciska segíti és irányítja a tanulásomat.

Januártól ismét próbálok figyelni az étkezéseimre, hogy a súlyomat kissé lejjebb szorítsam. 

Az elmúlt év során szembe kellett néznem a változással, az egyedülléttel, az új környezettel. Persze - köszönhetően az internetnek - az idő múlásával mindebben próbáltam megtalálni a pozitívumot. Hamarosan ismét mehetek haza - több hétre -, kilátogathat a férjem, szóval nincs okom a panaszra. 

Egy év alatt kifizettük az összes hitelünket, januárban a gyereknek új kétszemélyes ágyat vettünk, februártól pedig már előre tekintve tervezhetünk (a még hátralévő felújítások, bútor és gépcserék), és végre kicsit utazgathatunk is.