Az elmúlt hetekben elkezdtem rendet rakni a számítógépemben felhalmozódott fájlok között. A végére maradt a "Tanítás" nevű mappa, hiszen abban tudtam, hogy nem csak sok az anyag, de jó nagy rendetlenség is van benne. Hetek óta ezt az egy mappát pakolgatom. Kinyitok minden fájlt, mérlegelem, hogy vajon valaha fogom-e még használni, használható-e egyáltalá valamire... Kitörlöm a duplikációkat, a feleslegeket. A maradékot próbálom valamilyen logika szerint rendszerezni.

Hetek óta, naponta 1-2 órát bíbelődök ezzel.

Nem csoda hát, hogy újra és újra az iskolába álmodom magam. Egészen különleges helyzekbe. Álmomban vissza akarakok menni, de mindig valami fizikai akadály van, egy véletlenül az utamba odaépült vár, vagy alagút, vagy vasút, vagy valami, ami elválaszt, hogy bemenjek a munkahelymre dolgozni. És persze sosem érek oda. Helyette felébredek azzal a gondolattal, hogy "Úristen, még mindig itt vagyok!". Aztán ha szerencsém van, tudok rajta nevetni egyet, megmagyarázni, hogy miért álmodtam ezt, de ha nincs szerencsém, akkor az egész napomra rányomja a bélyegét, hogy talán lehet, hogy mégsem vagyok jó helyen. Könnyű munka - sok pénz. De ára van. Olyan ára, amiről megint csak nem beszél senki.