Minden nagyon jó.

Tökéletes, gazdag házba, családba csöppentem. Kedvesek és türelmesek velem. Nem támasztanak irreális elvárásokat. Nem álltak elő olyan újabb ötletekkel, amiről korábban nem volt szó. Nagyvonalúak velem. Van mit ennem. Elég meleg van. Van elég ruhám és költőpénzem. Jut időm is szabadon eltölteni. Van saját szobám, megfelelően nagy, tévével, fűtéssel. Tiszta, tágas, elférek. A munka nem nehéz. A takarítás elvégezhető mennyiségű, az állatokkal való törődés belefér. A gyerekek viszonylag normálisak. Bármikor telefonálhatok, videotelefonálhatok a családommal. Napjában akár többször is beszélhetek velük.

Akkor miért volt eleinte mégis olyan sokszor bőghetnékem? Miért tűnt mégis elviselhetetlenül nehéznek?

Az első három hét nagyon nehéz volt. Tudtam, hogy így lesz, tudtam, hogy lelkileg nehéz lesz. De hiába tudtam az eszemmel, megélni ezt attól még nagyon nehéz. Ma már le tudom írni, hogy néha rémálomnak éreztem és megfordult a fejemben, hogy hazarohanjak. Többször megkérdőjeleztem saját épelméjűségemet.

Volt. Nem van egy gyönyörűen felújított otthonom. Szerető családom. Volt egy elviselhető - bár kínosan alulfizetett - munkahelyem. Szerettem a munkám. Normálisak voltak a kollégáim, főnökeim. Miért akartam mégis eljönni otthonról? Otthagyva férjet, gyereket, kutyát, lakást, környékket és mindent, amit ismertem?

• Ki akartam jönni, hogy sok pénzt keressek. - Ez összejött.
• Ki akartam jönni, hogy ne kelljen az otthoni polikával foglalkozni. - Ez is összejött.
• Ki akartam jönni, hogy angol nyelvi környezetben dolgozhassak. - Ez is megvan.
• Ki akartam jönni, hogy világot láthassak. - Erre is lehetőségem van.
• Évek óta húz a külföld, hogy külföldön éljek. - Ez is valóra vált. 

Mégis nehéz megszokni, hogy felnőtt fejjel más ember otthonába, életébe csöppentem. Más bútorait használom, más fürdőszobájában tisztálkodom, más kocsiját vezetem és más ember bankkártyájával fizetek.

Nehezen találtam és nehezen találom a helyem, a szerepem ebben az új környezetben. De a hétvégék - főképp ha jó az idő - nagyon jók. Gyönyörű helyeken járok, hegyek, várak, tavak, múzeumok.

Végtelenül segítőkész a munkaadóm: segített olyan telefon szolgáltatást választani, hogy korlátlanul telefonálhassak bárhova a világon, korlátlan net van rajta. Hétvégente tudok a régi barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal beszélgetni. Ez azért nagyon sokat segít.

Valahogy erről a kezdeti nehézségről senki nem ír, senki nem beszél. Pedig ott van. Szégyellik az emberek vagy egyszerűen elfelejtik? Vagy úgy döntenek, ha nem beszélnek róla, akkor nincs is? Nem tudom... Pedig ott van, nehéz, és csak lassan múlik...