Váratlanul, hamarabb kezdődött. Most váratlanul, hamarabb ér véget. A szülőkkel történt, gyermekneveléssel kapcsolatos nézeteltérésünk vetett véget ennek a hosszan nyúló szenvedésnek. (Hosszú a történet, szívesebben felejteném inkább el.)
Nagyon hirtelen és határozottan értünk a végére. Csütörtök este konfliktus, csütörtök éjjel sms az anyukától. Péntek reggel udvarias, de határozott válasz email. Szombat reggel e-mail apukától, amiből egy mondatot idézek csak: "Olyan gyorsan menj el, ahogyan akarsz."
Így szombat reggel megválaszoltam a szülők felé, hogy még aznap eljövök, a kocsijukat viszont ehhez kölcsönveszem. Délelőtt összecsomagoltam, megebédeltem, foglaltam szállást egy lausanne-i motelben. Három óra körül elindultam - szakadó esőben. A motelben nagyon kedvesek voltak, mikor elmondtam, hogy extra sok csomagom van a költözés miatt, felajánlották (az eredeti áron) a földszinti mozgáskorlátozottak számára fenntartott szobát. Kaptam tömegközlekedési bérletet is, amivel ittlétem alatt bejuthatok a városba. Miután a motelszobába behordtam a bőröndöket, táskákat, zongorát, visszavittem az autójukat. A 17.11-es busszal jöttem el a háztól - még mindig szakadó esőben -, és kb. fél hétre értem vissza a szállodába.
Vasárnap bementem várostnézni, de minden feltúrva, az eső esett, karácsonyi vásár Lausanneban csak néhány fabdéba kihelyezett étkezdét jelent. Egész nap telefonálgattam, próbáltam ismerősökkel, barátokkal feldolgozni a velem történteket. Átgondolni a továbbiakat.
Hétfőn elmentem a helyi coopba, hogy a kártyámon lévő pontokat levásároljam (tíz frankot ért), illetve a maradék készpénzemet elköltsem. (Sikerült.)
Hétfőn este érkezik a férjem, majd kedden hajnalban indulunk el.
A történetnek persze még nincs vége, hiszen nyitva marad a kérdés, hogy most, a felmondási időmre megkapom-e a fizetésem. (Nem kaptam egyértelmű választ.) December 26-ra kiderül...
Kiegészítés: december 20-án megkaptam a teljes december havi fizetésem.