Még mindig olyan álmaim vannak, hogy visszamegyek az iskolába tanítani. Visszamegyek, de már alig ismerek valakit az ott dolgozók közül. Vagy elkések a reggeli ügyeletről, esetleg ülök egy értekezleten...

Kapom a híreket a volt kollégáktól - próbálom tartani velük a kapcsolatot - egyre többen mennek félállásba, ami nyilván valami nagyobb váltás előkészítése. Még mindig foglalkoztat, ki fog jövőre első osztályt kapni. Hogy hány osztály indul egyáltalán. Kinek ki lesz a párja...

Még mindig visszahúz a szívem, bár az eszem tudja jól, hogy nem jó ma Magyarországon pedagógusnak lenni. De húz...vissza. Sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. Az iskola volt az a hely, ahol a leghosszabb ideig dolgoztam életemben. Általában két évent váltottam munkahelyet, az iskolában hat és fél évig dolgoztam.

Már máskor is álmodtam olyat, hogy elkéstem a reggeli ügyeletről, és a kollégánál kellett mea culpáznom. Meg olyat is álmodtam, hogy könyörögnek, hogy menjek vissza, mert egy egész osztálynyi gyerek (és szülő) szeretné, ha én lennék az osztályfőnök...

Nagyon furcsa ez az egész... 

Update: január végén már csak látogatóba álmodom magam az iskolába....