Hamarabb lesz vége, hamarabb kezdődik
2023. január 25. írta: Lady Lydia

Hamarabb lesz vége, hamarabb kezdődik

febr4.jpgTegnap írtak Svájcból, hogy váratlan vészhelyzet adódott. Először a hideg kivert, azt hittem, az egészet lemondják. Most, amikor már a "felmondási időmet" töltöm. Az utolsó két hetet.

De írták a vészhelyzet természete az, hogy az "elődömnek" február 3-án el kell hagynia Svájcot. Nem fejtették ki részletesen, hogy miért, de gyanítom, hogy vízum miatt. (Talán, mintha azt mondták volna, hogy Kolumbiából származik.) Így már biztos, hogy nem lesz ott két hétig, hogy engem betanítson.

Szóval szeretnék, hogy február 4-én vagy 5-én utazzak ki, és kezdjem a munkát február 6-án. Tulajdonképpen ki is tudnék menni előbb, hiszen 3-tól már szabadságon leszek. (Nem fizetik ki, így kötelező kivenni az időarányos részt.) Viszont a tb-ből nem tudok kijelentkezni, amíg a magyar jogviszonyom tart (febr. 13.). Ha ott aláírok egy szerződést, akkor viszont azonnal be kell jelentkezni a hivatalba a munkaengedélyért és a biztosításokért. Szóval válaszul megírtam, hogy mint turista, ki tudok menni előbb, és 15-től meg élhet a szerződés. Plusz szégyenkezve megírtam, hogy én ugyan nem tudok még egy repülőjegyet kifizetni. Ezt is úgy vettem, hogy eladtam az iskolában használt eszközeimet...

Estére válaszoltak, a repülőjegyet segítenek megoldani, átkönyvelni. (Mondjuk az is legalább +40 ezer, ami szintén nincs...)

Ma délelőtt beszéltem is a fogadó családdal, megoldható minden, a repülőjegyet átkönyvelték, február 4-én utazom!

Közben kiderült, hogy a 2021-ben megrendelt Toyotánk, amit 2022. márciusra ígértek, majd hónapról-hónapra tolták az érkezését, végre ideért! SOS azt is rendeznünk (és fizetnünk) kell.

Elképesztő módon felpörögtünk, mindent, amire három és fél hetet szántunk, most be kell szorítsuk másfél hétbe...

A bejegyzés trackback címe:

https://lutry.blog.hu/api/trackback/id/tr4918033466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása