A nagy nehezen elérkezett pihenő első hat napját Londonban töltöttem, amit most kissé kopottnak láttam az eddigi fényéhez képest. Sikerült beszereznem néhány jó olvasmányt, így újabb szerzőkkel bővült az angol nyelvű könyvespolcom. Pár napot tudtam otthon is tölteni.

Most volt először, hogy - bár van feladat, és akadnak gondok otthon - nem volt kedvem visszajönni Svájcba. Kívántam volna otthon maradni, visszasüllyedni a régi életembe, oda, ahova én igazából tartozom.

Visszaérkezvés jobban alakult, mint vártam, kialakult, hogy reggel 8.30-kor kezdek, így jó, nem kell azt várnom, vajon mikor ébred a gyerek, vajon mikor tudok kezdeni. Sikerült azt is elérnem, hogy a napokat tervezetten töltjük, előre megbeszélve, mikor hova megyünk, mit csinálunk. Így mindenkinek könnyebb tervezni a heteket.

Öt hét - ennyi itt a vakáció, amit a gyereknek velem kell eltöltenie. (Előtte és után 10-10 napot Görögországban tölt a szüleivel.) Én felajánlottam a családnak, hogy egy hétre hazaviszem, nyaraljon Magyarországon egy kicsit, de nem engedték...

Tegnap este, a harmadik napon, miután elbúcsúztunk (Jó éjszakát, holnap reggel találkozunk!), este sírva jött a szobámba, hogy a szülei el akarnak költözni fél évre Japánba... Azóta nekem fáj a fejem, és találgatok.... Most, mikor már hazahúz a szívem, de a pénztárcám még legalább két évig maradni akar... És csak találgatok, hogy vajon mi történik most velem...