Hiába próbálom - több kevesebb sikerrel - megfogalmazni magamnak, mi nem jó, miért nem érzem jól magam, de a tényen nem változtat, egyre kevésbé érzem magam jól itt Svájcban. Nem Svájc miatt, mert ez egy csodálatos hely. Hanem a munkám és az életkörülményeim miatt. A munkámról úgy érzem, messze a szintemen aluli, én ennél sokkal többre vagyok képes, és ennél sokkal többet igénylek. Az életkörülményeim, bár csodásak, egy ékszerdobozban lakom, de egyedül, úgy, hogy nem hívhatok ki vendégségbe 1-1 hétre magamhoz senkit, mert az apartmanom a családi birtokon belül van, még csak magamra se tudom zárni, mert két ajtaja a munkaadóim lakása felé nyílik. A felnőttek valóban nem zavarnak, de a kislány ki-be járkál...

Ez az a pont, ahol arra gondolok, hogy már többet éltem, mint amennyit fogok. Nem mindegy, milyen minőségben teszem ezt.... nem mindegy, hogyan telnek a napok, hogyan érzem magam...

Hazamegyek, mert szeretek otthon lenni. Szeretem az otthonomat, még ha csak egy vidéki kis panel is. De ott én lehetek a ház úrnője... és úgy élhetek, ahogyan én akarok....

És ahogy ezeket a sorokat írom, úgy gördül le a vállamról az a nyomasztó teher, ami nem hagyja, hogy jól érezzem magam...