Anno Svájcba úgy kerültem ki, hogy teljesen véletlenül. Kétségbeesetten kerestem a helyem, ahol jobban érzem magam, mint a megosztott tantestületben. Ahova nem szivárog be a politika, ahol nem morog mindenki folyamatosan. Küldözgettem ide-oda az önéletrajzomat: magyar irodákhoz, külföldi lehetőségekre. Elküldtem mindenféle szintű munkára: a buszsofőrtöl, a múzeumőrőn át, titkársági pozíciókra, marketing vezető pozíciókig. Gyakorlatilag vaktában lövöldöztem, annyira azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Valószínűleg így került az önéletrajzom Balázshoz, aki egyébként munkaközvetítő, külföldre közvetít hegesztőket, villanyszerelőket, pizzasütő szakácsokat. Fogalmam sincs már, hogy milyen munkára jelentkeztem hozzá, mert később visszanézve a honlapján hirdetett állásokat, nem látom, milyen pozíció lehett számomra vonzó.
Nos, ez a Balázs egyszer csak írt, hogy a svájci partnere keres nannyt. Én az esélytelenek nyugalmával mondtam, hogy beszéljünk. Legalább gyakorlom az angolt. Így beszéltem a svájci közvetítővel, majd a fogadó családdal. A (számomra) csodával határos módon válaszott a család engem, így kerültem Lutryba. (Később, amikor a család visszaköltözött Amerikába, már helyi, svájci ügynökség segítségével kerültem a jelenlegi állásomba, ahol most már több, mint egy éve vagyok, és ahol tervezem a következő tíz hónapot is.)
Azóta többször eszembe jutott Balázs, vajon hogy is kerültem én az ő révén ide.
Tegnap kaptam egy levelet Balázstól. Egy munkát ajánlott Bécsben. Először el akartam küldeni, hiszen egyre unalmasabbnak érzem a nanny munkát, vissza akarnék már kerülni a saját otthonomba, a saját helyemre: az iskolába. Ott vagyok én otthon. Ahol a munka kielégít. De gondoltam, egy próbát megér. Beszéltem is vele, s olyan ajánlatot tett, amin képes voltam elgondolkodni. Bécsben egy prominens család, egy kétéves kisfiú, külön lakás, csak a kisgyerek körüli teendők, és vacsora főzés a felnőtteknek. Vállalható munkamennyiség, közelebb otthonhoz, osztrák viszonylatban nagyon jó (háromezer eurós) fizetés. És komolyan elgondolkodtam. De rá kellett jönnöm, hogy nekem nem a jelenlegi családommal van bajom, mert ők tényleg rendesek. Amennyi hülyeségük van, annyi mindenhol van. Itt is jó kis apartmanom van, igaz, a házon belül, nem a másik utcában. És ha haza akarok menni jövő nyáron, akkor jobb itt, a megszokott helyemen lenni, ahol már tudom, hogy kéthavonta 1-2 hét szabadságot kapok.
De azért nagyon hízelgett a májamnak, hogy így megkeresnek. Jeleztem is, hogy 2025 őszétől nyitott vagyok egy osztrák lehetőségre, hiszen a tanítói fizetésnél sokkal jobb, dönteni meg ráérek akkor is...
