Ezen a hétvégén, itt Vaud kantonban munkaszünet volt: szombat-vasárnap-hétfő. Abban biztos voltam, hogy a hétfőre esélyem sincs, hiszen annyi "holiday"-re mentek a gazdámék - és így én is -, hogy le kell dolgozzam... Igaz, semmiféle megbeszélés, vagy egyeztetés nem történt a nemzeti ünnepek ügyében... A hétvégére - ami ugye a szabad hétvégém, a kimenőnapom - elkéredzkedtem, hogy lehetőség szerint ne tervezzenek velem, mert itt lesz a környéken a férjem és a testvére, legalább ezt a két napot velük tölteném. (Mivel szinte minden második hétvégére terveznek valami "nekem való" extra feladatot.)

Szerencsére a szombat-vasárnap tényleg zavartalanul telt, már-már olyan jól éreztem magam, hogy még az is kicsúszott a számon, hogy óh, hát akár júliusig is kibírom itt, hiszen, jaj, mennyi pénz az.

Hát elég volt öt munkaóra, hogy ismét előtörjön belőlem a vinnyogva menekülés gondolata... Leírom, csak hogy később, mikor visszavágyok Svájcba, el tudjam olvasni...

A gyereket nem fürdetik meg, csak hetente egyszer. Azt sem hétvégén, nehogy a szülőknek kelljen küzdeni ezzel. Hétfőn fürdessem meg. A lecke mennyisége is nagyon megnövekedett az idei tanévben, így bőven van mit csinálni. Matekból is van még lemaradása, egyébként sem ez a kislány a legélesebb kés a fiókban, jó lenne gyakorolni, hiszen ezért akartak pedagógust mellé, nem?! De nem érdekes, a fürdés is fontos, hogy meglegyen. Anyu a jó zsaru, aki mindent ráhagy, megenged, tőlem meg elvárja, hogy de legyen kész a gyerek leckéje. Én itt küzdök vele, hogy de, meg kell csinálni. A gyerek a szemembe hazudik, hogy "Nem azt mondtad." (Két perccel előtte.) "Azt mondtad, csak az olvasást csináljam meg." - Nem, nem, azt mondtam, hogy nézd meg, miből van még leckéd, és csináld meg. És állítja, hogy nem ezt mondtad. - Jó, akkor most mondom, hogy nézd meg, miből van még leckéd, és csináld meg. És csak küzdünk, csak küzdünk. Nem csinálja. Hisztizik. Duzzog. Lemegy anyuhoz, mert engem nem szeret. "De miért erőlteted, hogy megcsináljam a leckém?" - Mert ez a munkám. - "Akkor menj és keress magadnak másik munkát!" 

És ezt az értelmetlen vagdalkozást - amit én türelmesen tűrök, bár legszívesebben már megrángatnám, órákig képes folytatni. Ha otthagyom a szobájában, akkor nem dolgozik. Ha melléülök nem dolgozik.

Megy, anyunak sírdogál, hogy nem akar leckét írni. Természetesen oroszul beszélnek, hogy még csak véletlenül se tudjak bekapcsolódni a beszélgetésbe, a helyzetbe. És anyu mindent megenged, én meg legyek a rossz zsaru, aki mindent megkövetel, de kedvesen, türelmesen, motiváljam - meg a többi okosság, amit kiolvasott a neten ez a... hű, de mérges vagyok. 

És tényleg legszívesebben most este indulnék is haza...