Néha el kell indulni és haladni előre,
felmászni a sziklára, messzi hegytetőre.
Hátha a hegyeken túl más a tél, a tavasz.
De ahonnan elmész, egy kicsit mindig ott maradsz.

Hiába a messzeség, hegyek vagy tengerek,
hiába a közömbös, megfáradt emberek,
akármilyen gyorsan futsz és akármerre szaladsz,
ahonnan elmész, egy kicsit mindig ott maradsz.

Hiányod nem üres hiány, őriz Téged minden.
Csak a testedet viheti el az idő innen.
Marad a mosolyod, lelked és szavad.
Ahonnan elmész, egy kicsit mindig ott maradsz.

Visszhangzik a folyosókon hangos nevetésed,
őrzi sírásod a tér és őrzi szeretésed.
Hangodat beszívják, megtartják az ismerős falak.
Ahonnan elmész, egy kicsit mindig ott maradsz.

Lelkeink láthatatlan fonalakkal össze vannak kötve,
tartja őket egy égi kéz lágyan, mindörökre.
Egymáshoz tartozunk, mint mondatban a szavak.
Ahonnan elmész, egy kicsit mindig ott maradsz.