Tegnap reggel, az első órám után bementnem a vezetőséghez és felmondtam. Szóban és írásban egyaránt. 

A félévi távozók közül én vagyok a harmadik. (kb. 30 kollégából) Van, aki elsős osztályt hagy ott, van aki negyedikest és van aki harmadikost. 

A vezetőim megértőek voltak, a külföldi költözés egy olyan indok a felmondásra, ami maximálisan megérthető. Gyakorlatilag pályaelhagyó lettem...

A kollégák a ma délutáni értekezleten tudják meg, a szülőknek is akkor megy a levél. A gyerekekkel holnap reggel fogom átbeszélni. Bár a szülőknek szóló levél már kész van, de ez még nehéz lesz. Olyan, mint egy bántalmazó kapcsolatból szabadulni, miközben az életed nagy részét szeretted ott, hiszen a bántalmazó kapcsolatban ott volt az otthonod, a gyereked. Tudod, hogy el kell menned, tudod, hogy jobb lesz, és tudod, hogy el kell gyászolni az elmúltakat.

Svájcba költözöm, a Genfi tó partjára. Lausanne város mellett van Lutry, ott él az az amerikai család, akik gyermekeire fogok vigyázni, nevelni, a háztartást, a három kutyát és a négy macskát istápolni. A jelenlegi fizetésem négyszereséért.

Február 15-én indul a repülő. Mivel aznap az Easyjetnek nincs közvetlen járata, így a KLM-re esett a választásom. 14-én Vecsésen alszom, mert másnap hajnali 4.30-ra kell kiérni a reptérre. 6.30-kor indul a gépem Amsterdamba, 8.40-re már ott is leszek. Majd hosszas várakozás (6,5 óra!), és 15.10-kor indulok Genfbe, ahova 16.40-re érek. Onnan vonattal megyel Lausanne-be, átszállással Lutryba. Ott vár a család, onnan szerencsére már kocsival visznek. (A google térkép alapján egy hegyen laknak fent.)

Izgulok, két bőröndöt tervezek, egy hátizsákot a laptop miatt, valamint az egész napi hidegélelemnek, meg egy ridikült az iratok és fontosságoknak.

Gondolkodtam, hogy Amszeterdamba kimegyek körülnézni, de félek, mert olvastam olyan híreket is, hogy öt órákat álltak sorba, hogy bejussanak a reptérre, így ezt nem kockáztatom.